Elérhetőségek

Büki Testedzők Köre

9737 Bük,
Eötvös utca 7
Telefon: 36303778254
E-mail küldése

2018. szeptember 07., 12:47A házigazda sikerével zárult a Bükfürdő Kupa

A várakozásoknak megfelelően a bükiek sikerével zárult a 19. alkalommal megrendezett Bükfürdő Kupa, amelyre nem csak Vas megyéből érkeztek csapatok. Az eredetileg két naposra tervezett tornára sajnálatos módon nem érkezett meg minden együttes, így körmérkőzések döntöttek a helyezésekről.

Kezdésnek a házigazda lépett pályára, akik a Sárvár ellen bizonyíthattak. A kezdeti akadozó játékot követően magára talált a Pukler Glória vezette Bük és magabiztos győzelmet arattak. Az első forduló másik párosításán a Mosonszolnok az első perctől kezdve magasabb tempót diktálva múlta felül a Körmend együttesét.

 

A folytatásban is két együttes dominált az aktuális ellenfele ellen. A Mosonszolnok a Sárvár együttesét, míg a házigazdák a Körmendi DMTE-t fektették két vállra, így a harmadik, egyben utolsó forduló már helyosztó párharcnak is beillett. A harmadik helyért a Körmend és a Sárvár mérkőzött meg, végül a szoros első félidőt követően utóbbi örülhetett.

A fináléban a Mosonszolnok és a Büki TK találkozott. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, igazán színvonalas mérkőzést láthatott a közönség, akik szép számmal érkeztek a sportcsarnokba a zord időjárás dacára is. A szünet után Bölöni mester néhány változtatást eszközölt a csapat játékában, amely döntőnek bizonyult és a 19. Bükfürdő kupát megnyerte formálódó együttesével.

REMÉNYEK ÉS DÍJAZOTTAK

1, Büki TK
2, Mosonszolnok
3, Sárvári Kinizsi
4, Körmendi DMTE

https://hungarysport.hu/a-hazigazda-sikerevel-zarult-a-bukfurdo-kupa/


« Vissza az előző oldalra!
Büki Testedzők Köre - Magyar